Megjegyzés:
„Az ember olvas. Az ember járványkor újraolvas. Lenne friss olvasnivaló is, de jó szembetalálkozni a régi ismerősökkel. Nézzék, a Pierre, a Bezuhov, vagy kedvencem, Sesemi kisasszony – tudják, „légy baldog, te jaó gyermek” – a Buddenbrookból… de néha komoly könyveket is elővesz az ember. Negyven év után most újra olvastam Németh Lajos Modern magyar művészetét, és megkaptam, elolvastam frissében Almási Miklós kéziratát is. Van kérdés, amiben döbbenetes az egyezés. Mégis azért hat-öt Németh javára: míg Almási öt – Ország, Kondor, Bálint, El Kazovszkij, Vajda –, Németh hat festőt talál, aki nem ismétli, de alkotja a formát. Mondjuk, elfogadjuk a rendezés elvét, de mondjuk, nem fogadjuk. Ha mondjuk, elfogadjuk az elvet, akkor a következő kérdés: igazságos ez a névsor, vagy nem igazságos – semmilyen névsor nem lehet igazságos, minden névsor igazságos. Minden névsor önkényes, akárhány hagiográfust, bollandistát állítunk az Acta Sanctorum revideálására. Csak a katolikus szentek száma úgy ezer és nyolcezer között van, hát még a többiek… Nem tudom, extrapolálható vajon ez az elhatárolás az irodalomra is, nyelvteremtők – nyelvhasználók? Formaalkotók és formahasználók? El tudja viselni, például, Michel Butor: A velencei Szent Márk leírása című könyvét, vagy összecsapja, és visszacsempészi a helyére? Nem sorolom nevekkel az adható vagy nem adható választ, de egy biztos: Parti Nagy után nem célravezető úgy írni, mint annak előtte. Vagy igen, a Parti Nagynak. Vagy másnak. Voltak e században nagy, nyelvteremtő mesterek, Weöres, Juhász Feri, Esterházy, hadd ne tovább, de Parti Nagy után már nem lehet úgy, mintha nem tudnánk, hogy mindennek egyszerre van színe-visszája, semmi sem egyértelmű. Vagy igen. Egyáltalán: csak egy biztos, hogy semmi sem biztos. Csak egy, az Acapulco Diabetikus Gyógyíró, csak az Acapulco Diabetikus Gyógyíró, az, ami biztos."
Féner Tamás Attributált portrék című kiállítása. 2B Galéria, Budapest, 2021. 10. 13 – 11. 12.
