“A gyulafehérvári második székesegyház északi oldalán a XIII. század első felében épült előcsarnok, mely a székesegyház körüli középkori temetőbe vezetett, így rendeltetése a halotti szertartással állhatott összefüggésben. Állapota az elkövetkező másfél évszázadban erősen leromlott, a XV. század végére romossá vált. Ma ismert reneszánsz formáját 1512-ben nyerte, amikor a művelt humanista Lázói János telegdi főesperes, gyulafehérvári kanonok átépítette, kápolnává szenteltette, és felállítatta benne a Hívő lelkek” oltárát. Alig egy évtized elteltével Várdai Ferenc püspök az épület mellé újabb kápolnát emeltetett, mely a keleti homlokzat legnagyobb részét eltakarta. A XVI. század második felétől, miután a székesegyházat a protestánsok vették birtokba, a Lázói-kápolna funkcióját elveszítve ismét előcsarnokként működött.
Ez maradt a rendeltetése a római katolikus püspökség újjászervezése után, 1715-től egészen napjainkig. Az 1512-es felszentelés óta kisebb átalakulásokon ment keresztül. Elvesztek a főhomlokzat kagylós díszítésű fülkéinek szobrai, és a főpárkányt díszítő címersor, a bejárat elé pedig a XVIII. század második felében barokk lépcsőt építettek. 1907-1914 között Möller István vezetésével végezték a székesegyház felújítását.”
Halmos Balázs: A GYULAFEHÉRVÁRI SZÉKESEGYHÁZ LÁZÓI-KÁPOLNÁJA, ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI MONOGRÁFIA. https://repozitorium.omikk.bme.hu/bitstream/handle/10890/549/tezis_hun.pdf?sequence=2&isAllowed=y